— Was jij dat…?
A kislány megfordult, és halkan bólintott.
— Köszönöm, hogy meghallottad.
— Te… te nem vagy egyszerű gyerek, igaz?
Nem érkezett válasz. A kislány felnézett az égre, majd egyszerűen… eltűnt. Hang nélkül. Szél nélkül. Mintha soha nem is létezett volna.
A nő sokáig állt mozdulatlanul, kezét a szívére szorítva.
Először évek óta békét érzett.
Mert most már tudta: a férje nem üres szívvel távozott.
És ő sem maradt üres lélekkel.
Eltelt fél év.
A nő gyökeresen megváltoztatta az életét: eladta a tengerparti villát, lemondott az igazgatótanácsi tagságáról, eltűnt a társasági lapokból. Most már csak egy egyszerű kabátban lehetett látni – egy külvárosi gyermekotthonban, ahol meséket olvasott a gyerekeknek, vagy a konyhán, ahol maga főzött levest a hajléktalanoknak.
De mindeközben egy gondolat nem hagyta nyugodni: a kislány. Ki volt ő? Miért jelent meg éppen akkor? És hová tűnt?
